Bemutatkozás
Publikációk
A varázsige
Nagycsalád
Munkahelyek
Email
|
Bemutatkozás
Kifor Lászlóné vagyok, fejlesztő óvodapedagógus és közösségi nevelés mentor. 1975-ben végeztem Kecskeméten az Óvónőképző Intézetben.
Pályámat Budapesten a VIII. kerületben kezdtem, így rögtön belekóstolhattam a hivatás nehézségeibe, de a szépségébe is.
Már akkor is foglalkoztatott az a probléma, hogy az óvodai nevelésben nem kap kellő hangsúlyt a közösségi nevelés.
Jómagam szinte az első perctől kezdve kiemelten kezeltem ezt a nevelési területet, s igazán akkor teljesedett ki ez a törekvésem, mikor vegyes csoportban kezdtem dolgozni.
Úgy gondolom, hogy ez idő alatt szereztem annyi tapasztalatot ebben a témában, hogy belevághattam kolléganőmmel/barátnőmmel egy olyan könyv megírásába, amely esetleg megkönnyítheti a vegyes csoporttal most ismerkedő kollégák munkáját.
|

Ez én vagyok Zsófi szerint.
|
|